A Google – az ilyenkor szokásos felhajtást ezúttal mellőzve – július 21-én a várakozásokkal ellentétben nem a 3.5 Pro, hanem a 3.6 Flash modelljét. A drámai körítés alighanem azért is maradt el, mert ez a frissítés nem hozott radikális áttörést, “csupán” az ilyenkor elvárható hatékonyságnövelés történt, vagyis ugyanazt a teljesítményt kevesebb token felhasználásával és olcsóbban érjük el, mint a 3.5 Flash esetében. Ahogy ebből is kikövetkeztethető, a modell elsősorban a tömeges adatigényű felhasználók számára lehet érdekes.
A Flash elnevezés alatt valójában három változat érhető el:
Gemini 3.6 Flash: alapértelmezett modell a szokásos fő munkatípusokra (kódolás, multimodális generáció, kutatás-elemzés). Ár (1 millió tokenenként inputra és outputra értve): 1,5$ / 7,5$.
Gemini 3.6 Flash-Lite: alacsony látenciával, nagy adatátáramlással járó feladatokra (ágensek, tömeges dokumentumfeldolgozás). Ár: 0,3$ / 2,5$.
Gemini 3.6 Flash-Cyber: biztonsági fókuszú felhasználásra (kódok hibáinak, sérülékenységeinek feltárására és javítására). Egyelőre nem publikus, csak limitált hozzáférés tesztelőknek.
A felhasználásért csak API-n keresztül kell fizetni, a Gemini appon vagy webappon használva ingyenes.