Eseményeink
Nem csak konferenciák, ahol az AI trendekről hallasz általános előadásokat. Workshopok, meetupok és szakmai napok – ahol konkrét fejlesztési kérdésekre is kaphatsz választ, esetenként akár eszközöket is kipróbálhatsz, és olyan fejlesztőkkel találkozol, akik ugyanazokkal a problémákkal küzdenek mint te.
Minden alkalmat úgy szervezünk, hogy olyan konkrét megoldásokról, kérdésekről és tapasztalatokról legyen szó, amiket a csapatod másnap már hasznosítani tud. A helyszínek változnak, a formátum is – de ez az egy dolog nem.
Közelgő eseményeink
Szerezzük vissza azt a világot, amelyben hihetünk a szemünknek!
Augusztus 2. óta alkalmazandók az AI Act 50. cikkének egyes rendelkezései, amelyek az AI-val vagy AI segítségével létrehozott tartalmak jelölésére vonatkozó követelményeket határoznak meg. A szabályozás értelmezése ugyanakkor számos kérdést vet fel, és az AI közösségen belül is eltérő álláspontok alakultak ki.
Az IVSZ Kiberbiztonsági és a Policy munkacsoportjának közös ülésén, az IVSZ AI Kompetencia Központ támogatásával személyes szakmai párbeszédet szeretnénk kezdeményezni az 50. cikk értelmezéséről, gyakorlati alkalmazásáról és arról, hogyan léphetünk előre egy közös szakmai álláspont felé.
Háttéranyag: Vissza a normalitáshoz – életbe lépett az AI-val létrehozott tartalmak átláthatóságáról szóló szabályozás
MENTA’26 - Az eseti AI használattól a működő céges gyakorlatig
Az eseményen friss kutatási adatok, vállalati tapasztalatok és gyakorlati példák alapján mutatjuk be a hazai helyzetet. A résztvevők reális képet kapnak arról, milyen megoldások működnek a gyakorlatban, és milyen konkrét lépésekkel érdemes továbblépni.
Őszi regionális roadshow - Pécs
Ctrl + AI
Mi történik akkor, amikor az AI már nem csak kísérlet, hanem a napi működés része? A Ctrl + AI rendezvényen valódi hazai tapasztalatokat hozunk: hogyan használják ma a mesterséges intelligenciát a szoftverfejlesztésben és a vállalati folyamatokban, milyen eredményeket sikerült elérni, és hol jöttek a váratlan akadályok.
Regisztráció 2026. szeptember 10-ig lehetséges.
Az eseti AI használattól a működő céges gyakorlatig
Az AI már ott van a munkatársak gépén és ezzel láthatóan nő a produktivitásuk bizonyos feladatokban. De az eredmény vajon megjelent már a cég működésében és üzleti teljesítményében is? Hol tartanak ebben a hazai szoftvercégek, mi akadályozza a továbblépést, és mitől lesz az egyéni próbálkozásokból mérhető szervezeti képesség?
Az eseményen a Bell Research kutatásának eredményei, valamint hazai szervezeti tapasztalatok és gyakorlati példák segítségével adunk képet a jelenlegi helyzetről, és bemutatjuk azokat a megközelítéseket, amelyek a gyakorlatban is működnek és milyen konkrét lépésekkel érdemes továbblépni.
Őszi regionális roadshow - Szeged
AI sikeres adaptációjának üzleti-stratégiai megfontolásai
Hogyan válhatnak az AI projektek technikai sikerei valódi üzleti eredményekké? A workshop az AI fejlesztések üzleti és szervezeti kihívásait járja körül az adatérettségtől és projektkiválasztástól kezdve a csapatépítésen át az AI megoldások piaci bevezetéséig.
VSZ Iroda (1095 Budapest, Tinódi utca 1–3., C épület, fsz. 2.). és online
Részletek
Mikor kész az ügyfeled AI projektre – és mikor nem?
IVSZ Iroda (1095 Budapest, Tinódi utca 1–3., C épület, fsz. 2.). és online
Részletek
AI Act compliance a gyakorlatban
IVSZ Iroda (1095 Budapest, Tinódi utca 1–3., C épület, fsz. 2.).
RészletekÖsszes esemény megtekintése
📅 AI szoftver meetup – IVSZ AI Kompetencia Központ Pécsett
Időpont: 2026. április 10., 14:00 – 16:00 Helyszín: h6todik 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
📅 mAI fordulat (IVSZ AI Kompetencia Központ Miskolcon)
Időpont: 2026. április 2., 10:00 – 14:00 Helyszín: Miskolci Egyetem – Könyvtár épület, Üvegterem
📅 TECH TREND SHOW – IVSZ AI Kompetencia Központ szolgáltatásai – Szegeden
Időpont: 2026. március 26., 09:00 – 18:00 Helyszín: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, Szeged
📅 AI-ready szoftvercég: eszköz, döntés, felelősség, integráció – Székesfehérvár
Időpont: 2026. március 24., 09:00 – 18:00 Helyszín: Castrum Hotel, 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19–21.
📅 IVSZ AI Kompetencia Központ szakmai program tájékoztató
Időpont: 2025. október 29., 15:00 – 16:30 Helyszín: IVSZ iroda (1095 Budapest, Tinódi utca 1–3., C épület, földszint 2.) és online
📅 IVSZ AI Kompetencia Központ nyitóesemény
Időpont: 2025. október 28., 15:00 – 16:30 Helyszín: Up Hotel Budapest (1067 Budapest, Csengery utca 31.)
Iratkozz fel hírlevelünkre
A program 2026 tavaszán indul, a jelentkezési felület ekkortól nyílik meg. Ha szeretnél időben értesülni a program híreiről és a megnyíló szolgáltatásokról, iratkozz fel hírlevelünkre.